Papillóma eltávolítás

 

Fiatal hölgy azzal a panasszal jelentkezett nálam, hogy az ínyén egy duzzanat jelentkezett a jobb felső szemfog nyaki részénél. Ez nagyon zavaró volt számára, mert mosoly során gyakran látszott, illetve aggódott is, nem-e rosszindulatú elváltozásról van szó. Elmondása szerint már többször eltávolították más fogorvosi rendelőkben (legutoljára lézerrel), de mindig kiújult pár hónapon belül. A kimetszett elváltozást szövettani vizsgálatra küldtük, ami igazolta az elváltozás jóindulatú voltát. Az eset most már több mint egy éves és recidíva nélkül túl vagyunk kontrollon is. Utólag páciensünk elmondta, hogy mennyire meglepte, de egyben bizakodóvá is tette, hogy mekkora beavatkozásra volt szükség, mert korábban neki ezt mindig csak úgy „lecsippentették”. Elmondása szerint az is megnyugtatta, hogy gondoskodtunk a szövettani beazonosításról. Az eset tanulsága, hogy az ilyen jellegű jóindulatú elváltozások esetén nem elég a „lecsippentés”, hanem radikálisan teljes mélységében el kell távolítani azt.


 

Vissza a galériába: Képek fogászati kezeléseinkről

RelaxDent Fogászat Budapest

Általános fogászati kezelések, fogpótlások készítése és implantáció, észrevétlen fogszabályozás, otthoni és rendelői fogfehérítés, szájsebészeti beavatkozások korszerűen, fájdalommentesen.

Elérhetőségeink

Adószám: 13914075-1-43
Rendelőnk: 1094 Budapest, Ferenc körút 41. 1. em. 2.
Tel: +36 30 / 343 9875
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Website: www.fogak.hu