Fogszabályozás – befektetés a jövőbe

A fogszabályozás szó hallatán, tapasztalatunk szerint, a legtöbben csak az ormótlan fogszabályzó készülékre gondolnak. Pedig a fogszabályozás hosszadalmas, és olykor kellemetlen folyamata valójában befektetés! A rendezett fogak ápoltságot és igényességet sugallnak. A fogszabályozással megszüntethetők a zavaró beszédhibák, ráadásul az egyenletesebb fogazatot ápolni, egészségesen tartani is könnyebb.

Fogászatunkon a fogszabályozásra olyan kezelésként tekintünk, amellyel a beteg életminőségét tesszük jobbá. Fogorvosként az igazi siker nem az, ha bonyolult problémákat kezelhetünk, hanem ha betegeinknek életük során sosem kell fájdalommal és kellemetlenséggel szembesülniük. Ezért is végezzük fogszabályozási szolgáltatásainkat a legnagyobb körültekintéssel, maximálisan a páciens igényeire szabva.

Fogszabályozás gyermekkorban

A fogszabályozás akár már akkor elkezdhető, amikor még éppen csak kibújtak az első tejfogak. Ilyenkor általában a veleszületett rendellenességek (például a nyúlszáj, vagy farkastorok) korrekciója történik. Ennek során a fogszabályozást végző szakorvos akár szájsebésszel, plasztikai sebésszel is együttműködik.

Később, a fogváltás időszakában a szakorvos abban tud segíteni, hogy a maradandó fogazat egészségesen fejlődjön. A fogszabályozás ekkor az épp csak előtörő fogak mozgathatóságát, növekedését használja ki. A szakember nem csak beavatkozásokat végez, de felderíti az esetleges rossz szokásokat is és tanácsot ad, például abban, hogy a kicsik hogyan szokhatnak le az ujjszopásról vagy nyelvlökéses nyelésről.

Ha bizonytalan abban, hogy az Ön gyermekének szüksége van-e fogszabályozásra, kérjen időpontot előzetes vizsgálatra weboldalunkon keresztül, vagy telefonon! A korai fogszabályozással sok későbbi probléma megelőzhető.

A fogszabályozás és a tinédzser kor

Az igazán komoly fogszabályozást kamaszkorban, a maradó fogazat kialakulásakor lehet elkezdeni. Ilyenkor a kezelés nagy figyelmet és körültekintést igényel. Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban olyan szakembert válasszunk, akiben teljesen megbízhatunk, és aki nem csak a páciens fogazatával, de a lelkiállapotával is foglalkozni tud.

Fogászati klinikánkon arra törekszünk, hogy a fizikai folyamatokat a lehető legprecízebben a beteg igényeire szabjuk. A folyamatos röntgenfelvételek készítése, az aránypárok, síkok, szögek pontos beállítása, a kezelési terv folyamatos módosítása csupán egy része a fogszabályozás folyamatának. Számunkra az is fontos, hogy érzékeny korban lévő pácienseinknek olyan megoldást biztosítsunk, amellyel a fogszabályozási kezelés ideje alatt is jól érezhetik magukat.

A fogszabályozás csak akkor lehet eredményes, ha a páciens is együttműködő. Ha valakinek kényelmetlen a készülék viselése, vagy csúfolják a fogszabályzó miatt, könnyen félbehagyja a folyamatot. Éppen ezért nekünk is érdekünk, hogy ha kell, ezekre az esetekre is tudjunk alternatívát nyújtani, éjszakai készülékkel, „láthatatlan” fogszabályozással.

Forduljon hozzánk akkor is, ha korábban már próbálkoztak a fogszabályozással, de úgy érzik, a kezelés nem volt megfelelő!

Fogszabályozás felnőtt korban: Nem lehetetlen!

Tévhit, hogy felnőtt korban már nem lehet korrigálni a fogakat. Igaz, hogy ebben az esetben a csontok és szövetek már kevésbé rugalmasak, az állkapocs formája pedig már kialakult, de a megfelelő fogszabályzási mód megtalálásával felnőtteknél is látványos eredményt lehet elérni.

Sosem késő elkezdeni a folyamatot! A felnőttkori fogszabályozás is kijavítja az esztétikai hibákat, a sarkok, összenövések eltűntetésével pedig könnyebben tisztíthatóvá teszi a fogsort. A modern fogszabályozási módszereknek köszönhetően a kezelés szinte láthatatlanul megoldható. Jó tudni azonban, hogy ma már egyáltalán nem számít furcsának, ha egy felnőtt fogszabályozó készüléket visel. Volt olyan páciensünk, aki arról számolt be, hogy az állásinterjún a fogszabályzó viselését az önmagával szembeni igényessége jelének tekintették.

Jelentkezzen be hozzánk fogszabályozási konzultációra telefonon vagy online, weboldalunkon keresztül! Lehet, hogy az Ön esetében is tudunk hatásos és látványos javulást elérni!

telefonoes elérhetőségünk időpont foglalás fogászati kezelésre

+36 (30) 343 9875

bejelentkezes@fogak.hu

Online időpont fogalás