Implantációs fogpótlás – teljes rehabilitáció

Külföldi hölgy páciensünk hosszú ideje próbálkozott parodontálisan súlyosan elhanyagolt fogazata rendbe tételével, de mindenhol elutasították a kezelést a várható bonyodalmak és komoly csonthiány okozta nehézségek miatt. Ezt követően egy véletlen révén talált rá a RelaxDent Fogászati Centrumra úton hazafelé a repülőtér irányába. Az első beszélgetésünk alkalmával szinte megállás nélkül sírt (túl volt két újabb elutasításon). Előzetes konzultáció, hosszas tervezés és a páciens megfelelő higiéniás motiválását követően vágtunk bele a műtétbe. AllOn4 és AllOn6 implantációs megoldással, halasztott implantációval és azonnali megterheléssel készítettünk rögzített ideiglenes pótlásokat. Ezt követően fél év múlva készült el a végleges híd. Ennek most már több mint 4 éve, azóta is rendszeres visszatérő vendégünk szerencsére csak kontrolokra. Pár éve Ő kért fel minket, hogy szervezzünk neki egy interjút, szívesen elmesélné a történetét. Elsődleges célja az volt, hogy segítsen másoknak és nekünk is. Ahogy Ő fogalmazott: „to meet the patient with goodhand doctor”.

telefonoes elérhetőségünk időpont foglalás fogászati kezelésre

+36 (30) 343 9875

bejelentkezes@fogak.hu

Online időpont fogalás