2021. márc 8. | Blog

A fogorvos szó hallatán sokan önkéntelenül is összerezzenünk, pedig ha rendszeresen időt szakítunk a fogorvosi vizsgálatokra, vállaljuk az egyes kezelésekkel járó esetleges kellemetlenségeket, és természetesen betartjuk nap mint nap a megfelelő szájhigiéniai előírásokat, akkor nem sok okunk marad az izgalomra. Mindegy, hogy féléves-éves ellenőrzésről, vagy egy hosszabb kihagyás utáni első látogatásról van szó, testileg-lelkileg igenis rá kell készülnünk. A következőkben megpróbáljuk nagy vonalakban sorra venni a fogorvosi vizsgálat előtti teendőket.

9

A fogorvos kiválasztása

Ha évek óta ugyanahhoz a szakemberhez járunk, könnyű dolgunk van. Ismerős az orvos és nagy valószínűséggel a rendelői környezet is. Viszont, ha új fogorvost kell választanunk, érdemes körültekintőnek lennünk. Főleg, ha nem irtózatos fogfájással keressük fel, hogy azonnal szüntesse meg. Lehetőleg olyan orvost válasszunk, akivel – amellett, hogy megbízunk mert remek szakember, – a kémia is működik. Mivel minden fogászati vizsgálat akarva-akaratlanul is együtt jár egy kisebb szorongással, ezért nagyon sokat tud oldódni a helyzet, ha az orvossal sikerül már az első pillanatokban egy hullámhosszra kerülnünk.

9

Időpont-egyeztetés

És itt vissza is kanyarodnánk ahhoz, amiről már beszéltünk: ha nem elviselhetetlen fogfájdalom miatt keressük fel a szakembert, hanem azért, mert elérkezettnek látjuk rá az időt, akkor érdemes előre időpontot foglalnunk hozzá. Minél hamarabb annál jobb. Hiszen így könnyebben tudjuk a napi teendőinket igazítani az adott időpontot, illetve lesz időnk rákészülni a vizsgálatra. Arról se feledkezzünk meg, hogy egy igazán jó és kedvelt fogorvos akár 2-3 hetes előjegyzéssel is dolgozhat.

9

Nincs kőbe vésve, hogy fájnia kell

Sokan azért rettegnek a fogorvostól, mert a beavatkozásokat csakis fájdalommal kísérve tudják elképzelni. Szó sincs arról, hogy ha rászánjuk magunkat, és beülünk a fogorvosi székbe, akkor az biztosan fájdalommal fog járni. A szakszerű ellátás mellett, fogorvosunk arról is gondoskodni fog, hogy a kezelés a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon.
Ma már számtalan biztonságos nagy hatású fájdalomcsillapító módszer létezik, ami akár egy komolyabb szájsebészeti beavatkozást is fájdalommentessé tud tenni. Sőt, orvos és páciens abban is megegyezhet, hogy altatásban történjen a kezelés.

9

Odaút, hazaút

Ha autóval érkeznénk, a parkolással járó fölösleges stressz elkerülése végett, érdemes jó előre tájékozódnunk a rendelő körüli parkolási lehetőségekről. Ugyanakkor, ha komolyabb beavatkozáson vagyunk túl, például egy körülményesebb fogbeültetésen, akkor mérlegeljük célszerű-e utána autóba ülnünk. Különösképpen kerülendő akkor, ha a beavatkozás altatásban történt, vagy nyugtató adagolására került sor.

9

Jutalmazzuk meg magunkat!

Nem feltétlen kell nagy dolgokra gondolni, de ha fogorvosnál jártunk, jusson eszünkbe, hogy megjutalmazzuk magunkat valamivel. Lehet ez egy kis vásárlás, néhány finom falat (természetesen csak az orvos által előírtaknak megfelelően), de az se rossz, ha szabadnapot veszünk ki. Implantáció, foghúzás után kifejezetten ajánlott egy kis pihenőt tartani, így a fogorvos által megszabott dolgok – nem dohányzás, speciális étkezés – is könnyebben betartható.

Bejelentkezés

    telefonoes elérhetőségünk időpont foglalás fogászati kezelésre

    +36 (30) 343 9875

    bejelentkezes@fogak.hu

    Online időpont fogalás