2021. nov 12. | Blog

A fogak színét sok minden befolyásolja, kezdve a genetikai adottságoktól a fogápolási szokásokon keresztül egészen addig, hogy milyen ételeket fogyasztunk. Ma már hatékony technikák léteznek a fogak eredeti fehérségének visszaállítására, azonban ha hosszan tartóan fehér fogakat szeretne az ember, fontos, hogy a mindennapi életvitele is segítse a fogak fehérségének megőrzését.

Miért színeződhetnek el a fogak?

Mindjárt az elején érdemes leszögezni: örökletes okokból nem mindenkinek ugyanolyan fehér a természetes fogszíne, és ezzel nincsen semmi baj. A fogak természetes színét valójában a fogzománc és az az alatti rétegek összetevői határozzák meg. A fog ugyanakkor külső hatások miatt is elszíneződhet, így az el nem távolított lepedék, illetve a fogkő is hozzájárulhat a sárgásabb árnyalatok megjelenéséhez, valamint az elszíneződések baktériumok jelenlétére is utalhatnak, amelyek fogszuvasodást, illetve fogágybetegségeket is okozhatnak. Éppen ezért esztétikai és egészségügyi szempontból is fontos, hogy nagy hangsúlyt fektessünk a szájápolásra. Rendszeres és alapos fogmosással, illetve fogkőlevétellel egyszerre javíthatunk fogaink fehérségén és előzhetjük meg a komolyabb problémák kialakulását.

Válassza a fehér diétát!

Legyen szó otthoni, sínes vagy éppen fogorvosi rendelőben végzett plazmalámpás fogfehérítésről, rövid idő alatt és költséghatékonyan javíthatunk akár több árnyalatot is fogsorunk színén. Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy a kezelést követően a fogak fokozottan érzékenyek, így a nem megfelelő ételek és italok megválasztásával könnyen visszafordíthatjuk az elért eredményeket. A tartós fehérség kialakulásáért a kezelést követő két hétig nem tanácsos az erősen színező élelmiszerek, szénsavas üdítőitalok, illetve kávé fogyasztása, ezek helyett inkább válasszunk fehér színű tejtermékeket, pékárukat, valamint húsféléket.

Bejelentkezés

    telefonoes elérhetőségünk időpont foglalás fogászati kezelésre

    +36 (30) 343 9875

    bejelentkezes@fogak.hu

    Online időpont fogalás